„SZÖSZ” Szociális Összefogást Szorgalmazó hallgatók öntevékeny csoportja

A „SZÖSZ” 2012. január 18-án a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék aktív hallgatóinak együttműködésével jött létre, 2014. decembere óta pedig egyesületként (Szociális Összefogást Szorgalmazók Mindenkiért Egyesület néven) végzi munkáját. Célja a társadalmunk építése, melyet karitatív tevékenységekkel, rászorulók segítésével, közösségi és szakmai programok szervezésével szeretnék elérni.  

2018. évi programjaink:

 

2018. december: "SZÖSZből az angyal" akció - karácsony alkalmából a ReFoMix és a Szivárvány  átmeneti otthonok gyermekeit leptük meg ajándékokkal, minden gyerek írt egy levelet a Jézuskának, és ezeknek a kívánságoknak a teljesítését vállalhatták el az adományozók, így kb. 50 gyereknek adtunk ajándékot.

 

2018. augusztus, szeptember - a DEHÖK és a SZÖSZ ötödik alkalommal szervezett tanszergyűjtő kampányt a DE gólyatáboraiban, melynek köszönhetően idén is több száz gyerek iskolakezdését tudtuk támogatni.

 

2018. április - "Boldogságdonor" buli - a Bakelit bárba szerveztünk egy jótékonysági koncertet, ahol fellépett a Páran Zenélnek. A koncert célja az volt, hogy a ReFoMix Kht. Családok Átmeneti Otthonában (otthontalan családokat támogató intézmény) élő gyerekek nyári táborának költségeit előteremtsük. A támogatók felajánlásával több, mint 400.000 forintot gyűjtöttünk, így ez sikerült is. Ennek köszönhetően júliusban 3 napot táborozhattunk a gyerekekkel. 

Jelentkezési lehetőség:

Az Egyesület szívesen lát a csapatában olyan lelkes, a társadalom problémáinak megoldása iránt elkötelezett hallgatót, akik szívesen tartoznának egy szuper közösségbe. Az érdeklődők leveleit a   e-mail címre várjuk!

A „SZÖSZ” csapatról és tevékenységéről további információkat olvashattok facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/szoszme/

 

Programjaink képekben:

 

Frissítés dátuma: 2019.02.08.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ