Terep és IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) Börze

A Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke „Terep és IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) Börzét” szervezett 2020. február 12 -én

A Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke „Terep és IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) Börzét” szervezett 2020. február 12
-én azzal a céllal, hogy hallgatóink (szociológia, szociálpolitika és szociális munka szak) és partner középiskoláink (Debreceni SzC Baross
Gábor Középiskolája és Kollégiuma, Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája, Irinyi János Szakgimnáziuma és
Szakközépiskolája, Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola) diákjai izgalmas szakmai gyakorlati, illetve Iskolai Közösségi Szolgálati
terephelyeket találjanak a helyszínen megjelent szociális intézmények által felajánlott lehetőségek között.  A rendezvényen aktívan résztvevő
fiatalok tombola-sorsoláson vettek részt, mely a keddi napon lezajlott Tanszékvezetőnk dr. habil. Czibere Ibolya vezetésével és doktorandusz
hallgatóink részvételével. A sorsolás eredményeként poharakat, kulcstartókat és szakkönyveket sorsoltuk. A középiskolás nyertesek nevét
és jutalmaikat az iskolai kapcsolattartó tanárokhoz juttatjuk el ezen a ten. A hallgatókat körlevélben értesítjük és a tanszéken lehet átvenni
a nyereményeket!
Ezúton is köszönjük a szervezetek és a diákok aktív részvételét és eredményes gyakorlati és önkéntes-közösségi munkát kívánunk!

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 20. 09:37